Barna zsezséket gyűrűztek meg a nyíregyházi Szelkó-tónál

Magyarországon ritka, barna zsezse madarakat gyűrűztek meg a nyíregyházi Szelkó-tónál, amelyek Észak-Európából jöttek telelni a nyírségi vizes területre.

Petrilla Enikő, a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület önkéntese kedden az MTI-nek elmondta: november 12-étől tartottak egyhetes madárgyűrűző tábort a tó körül, és 13 faj szárnyasait jelölték meg.
A múlt szombaton, amikor nyílt napot tartottak, két barna zsezsét is befogtak, így a madárgyűrűzésben közreműködő önkéntesek mellett több mint harminc érdeklődő is közelről megszemlélhette a ritka szárnyasokat.

Zsezsét nyolc éve láttak utoljára Magyarországon. A pintyfélék családjába tartozó kismadár főként Izland, Grönland, a Brit-szegetek területén él Európában, Magyarországra telelni jön. A Szelkó-tónál megjelölt 11-15 centiméter hosszú, 9-16 grammos barna zsezse korábban alfajnak számított, de ma már önálló fajnak fogadják el az európai madarászok. A homlokán vörös foltos madár nyírfaterméssel és rovarokkal táplálkozik. Legutóbb a nyírségi tónál 9-10 éve láttak zsezsét.

Európa legkisebb madarát, egy tüzes és négy sárgafejű királykát is meggyűrűzhettek a nyíregyházi tábor önkéntesei. A 9 centiméter hosszú, mindössze 4-7 gramm súlyú szárnyasok közül a tüzes fejű királykának fekete szem- és fehér szemöldöksávja van, fejtetője pedig narancssárga. Sárgafejű társának háta olajzöld, alsó teste szürke, feje pedig sárga, vagy narancssárga csíkos. Észak-Európában a fenyőerdők lakója tavasztól őszig. Süvöltő ugyancsak került a madárfogó hálóba. A 15 centiméter hosszú, 25 grammos madárfajta hímje alsó részén rózsaszínű, fartöve fehér, feje fekete, háta kékeszöld, míg a tojó tollazata fakóbb.

letöltés (9)Petrilla Enikő elmondta: az enyhe őszi időjárás miatt még nem igazán indult meg a telelő madarak vonulása a Szelkó-tóhoz, illetve a Magyarországon élők sem húzódtak még be a vizes terület védettséget, eleséget adó fái, bokrai közé. Tavaly ilyenkor sokkal népesebb volt az állomány. Most például még csak egy fenyőrigót találtak, valamint kék- és széncinkéből, illetve fekete rigóból is kevesebbet, harminc körülit gyűrűztek meg. Tavaly ez a szám száz felett volt.
Visszatérő madarakat viszont találtak, így két-két vörösbegyet, ökörszemet, szajkót és öt fekete rigót is, ami arra utal, hogy a nyíregyházi Szelkó-tó kedvelt helye a szárnyasoknak.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com