Befejeződött a miskolci Városgazda Kft. ellenőrzése

Az ÁSZ jelentése kitér arra, hogy a társaság vagyongazdálkodása összességében szabályszerű volt, a beszámolási kötelezettségét teljesítette, ugyanakkor 2011-2013 között az adatok védelmét és a közhasznúsági adatok saját honlapon való átláthatóságát nem biztosította.

A jelentés megállapítja azt is, hogy "az ellátott közfeladat bevételei és ráfordításai elszámolása szabályszerűen történt, az önköltségszámítás és az árképzés azonban nem felelt meg az előírásoknak, a kötelezettségállomány alakulása a gazdálkodás stabilitását, a likviditási problémák pedig a közfeladat ellátását veszélyeztették."



A számvevőszék emlékeztet arra: "kiemelt céljuk a helyi önkormányzatok gazdálkodásában rejlő pénzügyi kockázatok feltárásával, az államháztartáson kívülre nyújtott költségvetési támogatások és ingyenes vagyonjuttatások, valamint az államháztartáson kívül működő feladat-ellátó rendszerek ellenőrzéseivel hozzájáruljon ahhoz, hogy a közpénzeket az államháztartáson kívül működő szervezetek is átlátható, rendezett módon használják fel." Az ÁSZ ezért ütemezetten ellenőrzi az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdálkodó szervezeteket, így a miskolci társaságot is.

Az ellenőrzés azt is megállapította, hogy a tulajdonos miskolci önkormányzat a közfeladat-ellátás megszervezése során rendeletalkotási kötelezettségének eleget tett, közszolgáltatási szerződéseket és támogatási megállapodásokat kötött, ugyanakkor szabályszerű kegyeleti közszolgáltatási szerződéssel nem rendelkezett a temetkezési feladatok ellátásához.
A miskolci Városgazda Nonprofit Kft. rendelkezett a működéshez szükséges szabályzatokkal, azonban a számlarendet nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el.
A mérlegadatokat leltárral alátámasztotta, a közhasznú tevékenységekhez kapcsolódó vagyon analitikus elkülönítéséről gondoskodott, az előírt beszámolási kötelezettségét az előírásoknak és a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően teljesítette, ugyanakkor a beruházások, felújítások és az értékcsökkenés elszámolása nem volt megfelelő, az alkalmazott díjakkal kapcsolatban pedig elő- és utókalkulációkkal nem rendelkeztek.
Ezért az önköltségszámítás és árképzés nem felelt meg az előírásoknak. Az ÁSZ jelentésében a társaság ügyvezetőjének hét, Miskolc polgármesterének egy javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük - olvasható a számvevőszék jelentésében.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com