Az ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóság

Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést.

A NAV 1480 ellenőrzést végzett a Balatonnál, 316 esetben tárt fel szabálytalanságot

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzéssorozata első felében 1480 ellenőrzést végzett a turisztikailag frekventált területen a Balatonnál, ebből 316 esetben tárt fel szabálytalanságot, ami a tavalyihoz képest minimális emelkedést jelent.

Hiányosságokat talált a vendéglátóhelyek ellenőrzésekor a fogyasztóvédelem, amely több mint 18 millió forint bírságot szabott ki

Komoly hiányosságokat tárt fel a fogyasztóvédelem a nyári kiemelt élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakába.

Félidejéhez ért a BRFK és a BKK nyári közlekedésbiztonsági kampánya, a Margitszigetnél tartottak ellenőrzést

Félidejéhez ért az a fővárosi tízhetes közlekedésbiztonsági kampány, amelyet a vakáció kezdetével hirdetett meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK); szerdán a Margitszigetnél tartottak ellenőrzést a rendőrök.

BRFK: két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt

Két napig ellenőrizték a rendőrök Budapest főbb útvonalain a buszsáv jogosulatlan használatát, 75 esetben szabtak ki büntetést - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon.

NAV: július 1-jén ellenőrzés-sorozat indul a Balatonnál, a Velencei- és a Tisza-tónál

Július 1-jén indul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzés-sorozata a Balatonnál, a Velencei- és a Tisza-tónál; az országos akcióban a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Az NKFH országos vizsgálatot indít az edzőtermek általános szerződési feltételeinek ellenőrzésére

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indít az edzőtermeket üzemeltető vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételek (ÁSZF) fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzésére.

A reklámokra és a fogyasztói tájékoztatásokra vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve az idén is ellenőrzi, hogy a vállalkozások betartják-e a reklámokra és a fogyasztói tájékoztatásokra vonatkozó szabályokat.

NKFH: folytatódik a zöld állítások ellenőrzése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idei évben is ellenőrzik a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett tájékoztatások, köztük a fenntarthatósági, úgynevezett "zöld állítások" valóságtartalmát.

Vizsgálatot indított a fogyasztóvédelem az forrólevegős sütők ellenőrzésére

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők (airfryer) energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

NAV: eltitkolta bevételeit egy taxis cég

Több mint 200 millió forintnyi bevételt titkolt el egy taxis cég.

Az építési termék piacát ellenőrzi a fogyasztóvédelem

Országos piacfelügyeleti ellenőrzést indított a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok bevonásával az építési termékek piacán - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.