Félidejéhez ért a BRFK és a BKK nyári közlekedésbiztonsági kampánya, a Margitszigetnél tartottak ellenőrzést

Félidejéhez ért az a fővárosi tízhetes közlekedésbiztonsági kampány, amelyet a vakáció kezdetével hirdetett meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK); szerdán a Margitszigetnél tartottak ellenőrzést a rendőrök.Soós Zoltán, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának kiemelt főelőadója a helyszínen újságíróknak arról beszélt, hogy a kampány során, a BKK-val közösen kijelölt helyszíneken, még öt héten keresztül tartanak ellenőrzéseket, amelyek során nyomatékosítják, hogy a felnőtteknek fokozottabban kell figyelniük a gyerekek biztonságára a közúti közlekedésben.

Közölte, a kijelölt helyszíneken adott esetben sebességellenőrzést végeznek, továbbá a gyalogosokra és a kerékpárosokra vonatkozó szabályok betartását ellenőrzik. Erre azért van szükség, mert nyáron a gyerekek sokkal több időt töltenek közterületen - mutatott rá Soós Zoltán.

Az eddigi ellenőrzések tapasztalataira hivatkozva a leggyakoribb jogsértések között a sebességtúllépést, a gyalogosokra vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyását és a nem megfelelő állapotú járművel való közlekedést említette. Soós Zoltán közölte: még öt hét van a kampányból, amelynek során hetente egy, speciálisan a gyermekek nyári közlekedésbiztonságára irányuló ellenőrzést tartanak. Ezek mellett a helyszíneken tanácsokkal is ellátják a közlekedőket.

Az elektromos rollerrel való közlekedésre vonatkozó kérdés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy kisgyermekek számára semmiképpen nem javasolják az elektromos roller használatát, a felnőttek esetében pedig a védőeszközök viselésének szükségességét emelte ki. A Margitsziget déli bejáratánál tartott akció során a szabályosan közlekedők figyelemfelhívó ajándékot is kaphattak.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com