Befejezték a nyomozást a kétezer embert megkárosító piramisjáték ügyében

Csaknem kilencmilliárd forintos kárt okozott egy ügynökhálózatot kiépítő csoport, amelynek tagjai irreális hozamokat ígérő befektetési lehetőséggel tévesztettek meg több mint kétezer sértettet. Az ügyben lezárult a nyomozás, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.policeA gyanú szerint az 52 éves Sz.-F. Zsolt és társai - a 39 éves B.

Pál, az 51 éves L. Zsolt, a 42 éves F. Boglárka, az 53 éves Cs. Viktor és az 56 éves S. Károly - 2012 novembere óta fiktív cégek képviselőiként 2170 magánembertől, illetve jogi személytől vettek át Magyarország egész területén különböző összegeket befektetési céllal.

A hat budapesti lakos irreális hozamot ígérő befektetés lehetőségével üzletszerűen tévesztette meg a sértetteket, ehhez ügynöki hálózatot épített ki, valamint több más céggel partneri együttműködést kötött. Egy nagy és tőkeerős amerikai cég magyarországi képviselőinek adták ki magukat, bár semmilyen kapcsolatban nem álltak vele - írták.
Hálózatuk évekig tartó működtetésével a gyanúsítottak csaknem kilencmilliárd forint kárt okoztak.

A gyanúsítottak ellen a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytatott nyomozást különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás alatt több mint kétmilliárd forintot foglaltak le, valamint a bíróság különböző vagyonelemeket vett zár alá a kár megtérülése érdekében.

A rendőrség a napokban lezárta a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek - közölték. Több lap hírül adta 2014 októberében, hogy a BRFK őrizetbe vette Sz.-F. Zsoltot üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja - piramisjáték - miatt.

A cikkek szerint a férfi amerikai és máltai székhelyű cégekre (Fortress és Flow Money) hivatkozva 2012-től az ország számos pontján vett át a sértettektől különböző, akár milliós összegeket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com