Benkő: a magyar állampolgárok száz százalékát hazahoztuk

A Magyar Honvédség különleges műveleti csoportja minden magyar állampolgárt hazahozott Afganisztánból, akiről tudomása volt, és az akció során összesen 540 embert - magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárt - menekített ki - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön, rendkívüli sajtótájékoztatón.Benkő Tibor az afganisztáni evakuálási művelet részleteiről beszámoló sajtótájékoztatón elmondta: a honvédelmi tárca augusztus 17-én kapta a kimenekítésre vonatkozó feladatot a kormánytól és 18-án délutánra már készen állt az ehhez szükséges katonai erő, technikai eszköz és a repülőgépek, majd a diplomáciai engedélyek beszerzését követően augusztus 19-én hajnalban indult el az akció, amely hét napig tartott.
    

Közölte: azon magyarok 100 százalékát sikerült hazahozni, akiről volt tudomásuk és jelezték, hogy haza akarnak jönni. Hozzátette: a magyar katonákat az elmúlt 18 évben segítő afgánok közül szintén mindenkit sikerült kimenekíteni, aki időben felvette a kapcsolatot a magyarokkal. Összességében a "magyar érdekeltségű" afgánok 87 százalékát hozták ki, 57 afgán családot, 180 gyermeket - tette hozzá.
    

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy értékelt: a magyar katonák, a magyar honvédség történelmet írtak, nem emlékszik olyan kimenekítési műveletre a múltból, főként a közelmúltból, amikor ilyen kihívásokkal kellett szembenézni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com