MI5-főnök: a tálib hatalomátvétel növelheti a nagy-britanniai terrorveszélyt

A brit elhárítás (MI5) vezetője szerint a tálibok hatalomátvétele Afganisztánban növelheti a nagy-britanniai terrorcselekmények kockázatát is.

Hollandia még 21 ezer embert menekíthet ki Afganisztánból

Az elmúlt hetekben a holland külügyminisztérium több mint 40 ezer e-mailt kapott az erre a célra létrehozott címre, és a kérelmezők több mint fele jogosult lehet arra, hogy kimenekítsék Afganisztánból - jelentette szerdán a helyi sajtó.

Cavusoglu: Törökország nem siet az afgán kormány elismerésével

Törökországnak "nem szabad sietnie" Afganisztánban a kormány elismerésével, mert a kormánynak társadalmilag átfogónak kell lennie, és nem csak az országot ellenőrző tálibokból kell állnia - közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az NTV török hírtelevízió élő adásában.

Lengyelország ideiglenesen befogad ötszáz afgánt

Lengyelország menedéket nyújt ötszáz kimenekített afgán állampolgárnak, akik korábban a NATO-erőkkel együttműködtek, közülük ötvenen Lengyelországban maradnak, a többiek három hónapon belül más célországokba utaznak ki - jelentette be pénteken Michal Dworczyk, a miniszterelnöki hivatal vezetője.

Ferenc pápa Putyin szavaival bírálta a nyugati beavatkozást az ázsiai országban

Vlagyimir Putyin orosz elnököt idézte Ferenc pápa a spanyol Cadena COPE rádiónak adott, szerdán adásba került interjújában a nyugati országok afganisztáni kudarcával kapcsolatban, jóllehet az egyházfő Angela Merkel német kancellárnak tulajdonította e szavakat.

Putyin: nulla eredménnyel járt a húszéves amerikai jelenlét

Nulla eredménnyel járt az Egyesült Államok húszéves afganisztáni katonai jelenléte - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán a vlagyivosztoki Okean központban iskolásokkal találkozott.

CNN: az amerikaiak titkos megállapodást kötöttek a tálibokkal

Az amerikai hadsereg az Afganisztánt tíz nap alatt lerohanó tálibokkal titkos megállapodást kötött, amelynek értelmében a szélsőségesek csoportokban a kabuli repülőtér bejáratához kísérték az országot elhagyni akaró amerikai állampolgárokat.

Orosz katonák tartanak hadgyakorlatot Tádzsikisztánban

Egy orosz gépesített gyalogsági alakulat mintegy ötszáz katonája kezdett hétfőn hadgyakorlatot Tádzsikisztán hegyeiben, a szomszédos Afganisztánban uralkodó bizonytalansággal összefüggésben - számolt be az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumot idézve.

Német miniszter: erősödik az Iszlám Állam támadásának veszélye Kabulban

Egyre nagyobb a kockázata annak, hogy merényletet hajt végre az Iszlám Állam terrorszervezet a kabuli nemzetközi repülőtérnél - jelentette ki a német védelmi miniszter csütörtökön Berlinben.

Benkő: a magyar állampolgárok száz százalékát hazahoztuk

A Magyar Honvédség különleges műveleti csoportja minden magyar állampolgárt hazahozott Afganisztánból, akiről tudomása volt, és az akció során összesen 540 embert - magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárt - menekített ki.

Lengyelország lezárja a kimenekítést

Lengyelország lezárja az afganisztáni kimenekítést, két utolsó járattal viszi Varsóba a kabuli repülőtérről evakuált embereket - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes.

Merkel: mindenki alábecsülte az afganisztáni folyamatok sebességét

A nemzetközi közösség Afganisztánban tevékenykedő tagjainak mindegyike alábecsülte a csapataik kivonulása révén beinduló folyamatok sebességét, azonban az utóbbi csaknem húsz év munkája a tálib hatalomátvétel ellenére nem volt hiábavaló.