Egyre nagyobb a kockázata annak, hogy merényletet hajt végre az Iszlám Állam terrorszervezet a kabuli nemzetközi repülőtérnél - jelentette ki a német védelmi miniszter csütörtökön Berlinben.
A német védelmi miniszter helyteleníti a Németországban állomásoztatott amerikai katonák csökkentését, és nem tartja megfelelőnek a döntés indoklását.
Rendkívüli elnökválasztó kongresszust tart a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) április 25-én - jelentette be a párt távozó elnöke hétfőn Berlinben.
Bejelentette távozását pártvezetői tisztségéből hétfőn Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - jelentették német hírportálok.
Erősödik az elégedetlenség Annegret Kramp-Karrenbauer elnökkel szemben a német Kereszténydemokrata Unióban (CDU), miután a párt sorozatban négy választáson veszített szavazókat - írta a keddi német sajtó.
Ursula von der Leyen hivatalos lemondását követően szerda délelőtt átvette védelmi miniszteri kinevezését a berlini államfői palotában Annegret Kramp-Karrenbauer.
A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában.
Molnár Tamás Levente Németország-szakértő szerint a német kormánypárt új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer a konzervatív vonalat támogatók felé tesz szimbolikus lépést a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) migrációpolitikájának felülvizsgálásával.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Nézőpont Intézet ügyvezető igazgatója szerint a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer politikailag erősebb lehet, mint Angela Merkel német kancellár.
Továbbra is Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár, volt Saar-vidék tartományi kormányfő a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) legnépszerűbb elnökjelöltje - mutatta ki egy pénteken, a párt tisztújító kongresszusa előtt egy héttel ismertetett felmérés.
Szerző: Vya
itt:
Németország, Külföld
Megtiltják a törökországi alkotmánymódosító népszavazáshoz kapcsolódó kampányrendezvényeket a németországi Saar-vidéken - közölte kedden a tartomány miniszterelnöke.