Rendkívüli elnökválasztó kongresszust tart a CDU áprilisban

Rendkívüli elnökválasztó kongresszust tart a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) április 25-én - jelentette be a párt távozó elnöke hétfőn Berlinben.Annegret Kramp-Karrenbauer a párt vezető testületeinek ülése után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az egynapos berlini kongresszus egyetlen témája az új elnök megválasztása lesz. Közölte: a napokban tárgyalt három lehetséges elnökjelölttel, akik megígérték, hogy még a héten nyilvánosan bejelentik szándékukat, ha úgy döntenek, megpályázzák a tisztséget.

   
Azt is megígérték, hogy a választás eredményétől függetlenül tevékenyen részt vesznek a párt munkájában a kongresszus után is - mondta Annegret Kramp-Karrenbauer. Eddig egy politikus, Norbert Röttgen, a szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának CDU-s elnöke jelentette be nyilvánosan, hogy elindul a párt elnökségéért.
    

A német sajtó szerint a három további lehetséges jelölt Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök, Friedrich Merz a Bundestag-frakció volt vezetője és Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com