Benkő Tibor: a kiszámíthatóbb életpálya révén minőségibb lesz a haderő

A jövőben kiszámíthatóbb életpályát, s azzal együtt nagyobb anyagi megbecsülést kínál a Magyar Honvédség - mondta az MTI-nek adott év végi interjújában Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök, aki szerint így még minőségibb lehet a haderő. A Magyar Honvédség Gripen vadászgépei szeptemberben kezdik meg a balti légtér védelmét, s az ukrán válság miatt szükséges megerősítő intézkedések jegyében jövőre is számos nemzetközi hadgyakorlaton vesznek részt magyar katonák - fűzte hozzá.

honvédelmi minisztérium

A vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy az ukrajnai események - valamint a Közel-Keleten az Iszlám Állam terjeszkedése - rámutattak arra, milyen fontos, hogy egy ország képes legyen megvédeni önmagát. Ehhez pedig az ország védelmét biztosítani képes eszközöket, fegyvereket kell vásárolni, s az azokat kezelni tudó katonákat anyagilag is el kell ismerni. - tette hozzá.
Benkő Tibor felidézte, hogy a Magyar Honvédségnél az elmúlt tizenkét év alatt nem volt érdemi béremelés.

Bár szerinte korábban is kiszámíthatóbb életpályát tudott biztosítani a honvédség, mint a polgári életben egy kisebb vállalkozás, azonban az elmúlt években egyre kevésbé tudtak lépést tartani a fejlődő ipar által kínált fizetésekkel.

Így többek között a kecskeméti Mercedes gyár vagy a győri Audi gyár anyagilag vonzóbb lehetőséget jelenthetett a mérnököknek és technikusoknak. Benkő Tibor szerint a katonai életpályamodell további elemeinek bevezetése, s annak részeként a jövő év második felében esedékes átlagosan 30 százalékos béremelés lehetőséget ad arra, hogy megtartsák jól kiképzett katonáikat, és további értékes munkaerőt vonzzanak. A béremelés elosztásáról a vezérkari főnök elmondta, hogy a fizetések emelésekor a magyarországi átlagbérhez és az árakhoz is igazodni kell, így az alsóbb állománykategóriákban magasabb, míg a felsőbb beosztásokban kisebb mértékű lesz majd az emelés.

A vezérkari főnök arról is beszélt, hogy a 2011-es elindítás óta több mint 5500 önkéntes tartalékos katonával "gazdagodott a honvédség". Az önkéntes katonák az elmúlt években többször bebizonyították, hogy valós, alkalmazható és bevethető tartalékerőt jelentenek, "a rendszer beváltotta a hozzáfűzött reményeket" - emelte ki, s mint megjegyezte: a toborzás is jól működik. Fontos eredménynek nevezte, hogy 2014-ben a nyári alapkiképzést például hatszor annyi fiatal teljesítette, mint tavalyelőtt. A fiatalok mellett terveik szerint a jövőben a volt szerződéses katonákat szeretnék megnyerni önkéntes tartalékos szolgálatra.

Jelenleg mintegy 720 magyar katona teljesít szolgálatot különböző külföldi küldetésekben, továbbá az EU bosznia-hercegovinai műveletének tartalékaként egy mintegy 120 katonából álló század hazai helyőrségében áll készenlétben. Mint Benkő Tibor elmondta: missziós szerepvállalásában a honvédség elsősorban továbbra is a Balkánra koncentrál, a koszovói KFOR műveletben lévő erőit idén mintegy 150 katonával növelte. Afganisztánban a januártól kezdődő támogató és kiképző misszióban több mint 100 magyar katona szolgál majd. Emellett 2015-ben a magyar Gripen vadászgépek szeptembertől decemberig a balti országok légtérrendészeti feladatait is ellátják.
A vezérkari főnök elmondta, hogy a NATO országaiban szervezett gyakorlatokon történő részvételre a jövőben is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni. Idén Szlovéniában, Szlovákiában, Lengyelországban, Litvániában, Németországban és Norvégiában is részt vettek a magyar katonák gyakorlatokon, illetve kiképzési rendezvényen, és jövőre is több nemzetközi gyakorlaton vesznek részt magyar katonák.

A vezérkari főnök arról is beszélt, hogy Magyarországnak és a Magyar Honvédségnek továbbra is törekednie kell Ukrajnával a jószomszédi viszony ápolására és az együttműködésre. Ahogy az eddig is megvolt a Tisza Műszaki Zászlóaljban vagy a NATO Partnerség a békéért programjának keretein belül - sorolta. Azt viszont Benkő Tibor a jelenlegi körülmények között elképzelhetetlennek tartja, hogy Ukrajna a közeljövőben NATO tagállam legyen.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com