Béremelést követel a Jobbik a közszolgálatban dolgozóknak

A Jobbik béremelést és tiszteletet követel a kormányzattól a közszolgálatban dolgozóknak a létszámleépítés helyett.Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján elképesztőnek nevezte a kormányzati szereplők témában tett nyilatkozatait. Ugyanis - mint mondta -  kiderült, hogy valójában meg sem tudják szólítani ezeket az embereket, nem tudják őket megnevezni, hogy valójában kikről is beszélnek.

   
Az ellenzéki politikus elmondta, összességében alig több mint 600 ezer emberről van szó, közülük Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke 350 ezret akarna elbocsátani. Itt nem létszámtöbbletről van szó, hanem "nagyon durva létszámhiányról beszélhetünk" - jelentette ki. Hegedűs Lorántné szólt arról, hogy a közszolgáltatásban dolgozók bruttó átlagkeresete 268 ezer forint, és ez jóval elmarad a nemzetgazdasági átlagtól.
    

Mint mondta, a kormányzat életpályamodellekkel próbálta rendezni a helyzetet, de ez csak egyes szakmacsoportok jellegadó munkaköreit érintették, és nem az egészet. A Jobbik a megoldást abban látja, hogy a közszolgálatban mindenkire egyaránt vonatkozzon a bérfejlesztés - közölte, hozzátéve, hogy a kormányzatnak elsősorban rendeznie kell a közalkalmazottak bértábláját és azonnal körülbelül 20 százalékkal kellene emelnie az önkormányzati köztisztviselők illetményalap.
    

Hegedűs Lorántné elmondta, pártja támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének felhívását a sztrájkra. Közölte azt is, a Jobbik azt várja a szakszervezetektől, hogy álljanak a béruniós kezdeményezésük mellé. Kérdésekre válaszolva Hegedűs Lorántné elmondta, hogy nem tud arról, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester választás ügyében a pártjánál bármilyen döntés született volna. Több jelöltet meghallgatott a Jobbik, és biztos, hogy "el fogunk indulni a hódmezővásárhelyi választásokon" - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com