Béremelést sürget a postai dolgozóknak az LMP

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy "harcolja ki" az Európai Uniónál a postai dolgozók béremelését.Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese keddi online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a postai dolgozók korábban 15 százalékos béremelést kértek, a Magyar Posta Zrt. azonban azt közölte, hogy erre az európai uniós szabályozások miatt nincs lehetőség.

    
A magyar kormány az ügyben megpróbál az EU háta mögé bújni, pedig Orbán Viktor "folyamatos szabadságharcot vív" az Európai Unióval - mondta Csárdi Antal. Itt a lehetőség, hogy a kormányfő valódi szabadságharcot vívjon, és kiharcolja a postai dolgozók béremelését - tette hozzá. A politikus kijelentette, hogy a magyarországi bérek elfogadhatatlanul alacsonyak, a postai dolgozók pedig még ehhez képest is alulfinanszírozottak. Hangsúlyozta, hogy a postások a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején is ellátták feladatukat.
    

Az eset előzménye, hogy július közepén több száz postai dolgozó tüntetett a béremelésért Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt. Schamschula György, a cég vezérigazgatója a tüntetés napján tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására.
    

A vezérigazgató arról beszélt, hogy a dolgozók egyszeri kifizetésben eddig áprilisban részesültek, a kifizetések következő időpontja pedig december. A folytatódó bértárgyalásokon azonban ezeken felül javaslatot tesznek egy újabb, egyszeri kifizetésre, amelyet a vállalat tervei szerint augusztusra időzítenének - jelentette be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

http://ujhazak.com