Bezárnak a discók és a falusi kocsmák, mert nem árulhatnak alkoholt!?!

A kormány a trafikok után a boltosoknak, a kocsmáknak és a szórakozóhelyeknek megy neki a legjobban.


Megdöbbentő, hogy a kormány az szeretné bevezetni, hogy a vendéglátóhelyek esetében csak a meleg ételt is kínáló éttermekben lehessen majd alkoholt fogyasztani.

Az index értesülései szerint már csak azon folyik a vita a jövendőbeli nemzeti italboltok ügyében, hogy hány százaléknál húzzák meg az alkoholfokhatárt, vagyis milyen töménységű szeszes italok árusítását engedélyezzék majd bármilyen boltban és mit korlátozzanak a "Nemzeti Italbolt" -ok számára.

moriczka7ujHa a borlobbi győz, akkor sör és bor lesz majd a boltok polcain, de a szórakozóhelyeken, kocsmákban csak akkor lehet majd alkoholt árulni, ha mellé meleg ételt is kínálnak.

Lássuk be, hogy a falusi és városi kiskocsmák 95%-a nem árul meleg ételt, de ez elmondható a discók nagy részéről is.
Ha a tervezett szabályozás lépne életbe, akkor ezek a helyek gyakorlatilag mind bezárhatnak. Vagy minden zenés szórakozóhelyen nyithatnak majd "Nemzeti Italboltot" az arra érdemes pályázók. ARC 2013 Nemzeti Boltok Rendszere Mátrai I.

Természetesen a Fidesz Kormány az alkoholkoncesszióról szóló hírek valódiságát tagadja, viszont piaci szereplők megerősítették, hogy arról már az egyeztetések is elkezdődtek. Arról is szólnak a pletykák, hogy a tavalyi trafikmutyiban nyert vállalkozók előnyt élveznek majd a várhatóan alkoholmutyinak nevezett mutatványban is. 

Itt mindenről értesülhetsz majd a Nemzeti Italboltokról ha lájkolod...


Mi jön a "Nemzeti Földosztás", "Nemzeti Dohánybolt" és a "Nemzeti Italboltok után"?
Korábbi cikkünket itt olvashatod a témáról ....

Szerintünk pár éven belül jöhet a"Nemzeti Taxi",  "Nemzeti Építőipar",  "Nemzeti Média", ezzel egy igazi banánköztársaság rémét vetítve elénk.

Neked erről mi a véleményed?

 

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com