BKK: indulhatnak a közbeszerzési eljárások a IX. kerületben a Mester utca, valamint a IV. kerületi István út és Pozsonyi utca megújítására

Indulhatnak a közbeszerzési eljárások a IX. kerületben a Mester utca, valamint a IV. kerületi István út és Pozsonyi utca megújítására, ezek eredményes lefolytatása esetén várhatóan 2027 nyarán fejeződhetnek majd be a kivitelezések - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.Közleményük szerint a kiviteli tervek már készen állnak, és korszerűsítési munkák bruttó 3,978 milliárd forintba kerülhetnek.

A szükséges forrást a fővárosi önkormányzat biztosítja.

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén hagyta jóvá a ferencvárosi Mester utca, valamint az újpesti István út és Pozsonyi utca megújításának kivitelezésére vonatkozó közbeszerzések elindítását - emlékeztettek.

Mint írták, a beruházásnak köszönhetően a jelenleginél zöldebb, közterületi aktivitásokban gazdag, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lehet a ferencvárosi Mester utca belső, a Ferenc körút és Haller utca közötti szakasza, ahol előnyben részesülhetnek a fenntartható, helytakarékos közlekedési módok. Továbbá biztonságosabb lehet az újpesti István út és a Pozsonyi utca, a korszerűsítés során teljesen megújulhat az útpálya és a járdák burkolata, valamint gyors és biztonságos kerékpáros kapcsolatok jöhetnek létre a IV. kerületben.

A Mester utcai szakaszra vonatkozó tervek szerint a többi között biztosított lesz az akadálymentes közlekedés, új gyalogátkelőhely létesül az 51-es és az 51A villamos szükségleszállóhelyénél, valamint a Mester utca és a Thaly Kálmán utca sarkán, továbbá a Liliom utcától a Nagykörút felé részben elválasztott, a Márton utca és a Liliom utca között teljesen elválasztott, védett kerékpáros útvonal jön létre. A beruházásnak köszönhetően növekszik majd a zöldfelület, miközben mikromobilitási pontok, illetve a vendéglátóhelyek számára új teraszok, az üzleteknek koncentrált rakodóhelyek létesülnek - ismertette a társaság.

Mint írták, az IV. kerületi korszerűsítésre vonatkozó terv szerint az érintett területen gyalogátkelőhelyek kiemelésével akadálymentesítik a kisebb forgalmú merőleges utcák kereszteződéseit, a Chinoin és az Anonymus utcánál biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést, valamint biztonságosabbá és kerékpárosbaráttá válik majd a Tél utcai csomópontot és a Király utcai kereszteződés. Továbbá közvetlen kerékpáros kapcsolatot hoznak létre Újpest-központ érintésével a már elkészült Görgey Artúr utca felől a Berda József utcán keresztül a Mártírok útja és a Göncöl utca felé, új gyalogátkelőhelyet alakítanak ki Angyalföld kocsiszín és a benzinkút között, új zöldfelületeket létesítenek a Tél utcánál és a Király utcánál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com