Tiltott módon összejátszott több cég egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzésekor, az összehangolt kartellezés során szinte mindent egyeztettek egymással az érintett vállalkozások - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
Tavaly 2869 milliárd forint összértékben folytattak le eredményes közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők, amely alig kétharmada az előző évi rekord összegű 4590 milliárd forintnak, az eljárások száma azonban minimálisan emelkedett.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Közbeszerzési Hatóság október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű átfogó szakmai rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Elindult a II., a III. és a XIII. kerületet érintő kerékpáros-fejlesztésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, amelynek eredményességét követően a kivitelezés előreláthatólag idén nyáron kezdődhet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A Volánbusz Közlekedési Zrt. a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (HKIR) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson - közölte a 4iG pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárások száma tavaly az előző évhez képest mintegy 200-zal, értékben pedig 29 százalékkal nőtt; az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a szervezet 2021-re vonatkozó beszámolóját - közölte a Közbeszerzési Hatóság (KH) szerdán az MTI-vel.
Az önkormányzatok közbeszerzései során a verseny tisztaságának fenntartásáról szóló megállapodást kötött egymással a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Szakmai egyeztetések után március végén elindította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a pesti belvárosi Duna-part felújításához szükséges kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzést.
A Opus Global érdekeltségébe tartozó társaságok közbeszerzéseket nyertek el - közölte az Opus Global pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Nettó 14,8 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatásban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Miért nőtt a korábbi 75 millió forintról annak 56-szorosára a Lánchíd felújításáért fizetendő előleg összege? - tette fel a kérdést a Volner Párt elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.