BM-HM: megkapták az idei első emelt fizetést a hivatásos állomány tagjai

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára elmondta: 2015 júliusában új illetmény- és előmeneteli rendszer lépett életbe a hivatásosoknál, ez 2019-ig átlagosan 50 százalékos illetményemelést irányzott elő az állomány számára.

Mint mondta, január 1-jén az illetményemelés negyedik üteméhez érkeztek, újabb 5 százalékkal emelkedett a hivatásos állomány tagjainak fizetése, ezzel a 2015-ös "bázisévhez" képest már 45 százalékkal nőtt az illetményük. Hangsúlyozta: a kormány és a BM határozott szándéka, hogy értékelje és elismerje azt a szolgálatot, amelyet a hivatásos állomány végez a magyar emberek biztonsága érdekében. Az illetményemelés érinti a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjait.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:





Az államtitkár példaként elmondta: egy tízéves szolgálati viszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű főnyomozó 2015-ben, az életpályaprogram előtt 302 ezer forintot keresett havonta, idén január 1-jétől azonban illetménye már meghaladja a 449 ezer forintot. Egy 15 éves szolgálati viszonnyal rendelkező, középfokú végzettségű tiszthelyettes illetménye 2015-ben 215 ezer forint volt, ez most 320 ezer forintra emelkedett. Kontrát Károly hozzátette: az illetményemelésen túl teljesítménytől függően is kapnak juttatást a hivatásosok, erre idén 12 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez személyenként 100-300 ezer forintot jelent. Ezeken túl szólt a fizetési fokozatban történő előresorolásról is, amely 27 ezer munkavállalót érinthet, és havi 7-19 ezer forintos keresetnövekedést jelenthet. Mint mondta, Magyarországon rend és biztonság van, Magyarország Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa, a kormány pedig elismerését és köszönetét fejezi ki ezért a hivatásosoknak.



Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára arról beszélt, januártól a katonák illetménye is emelkedett öt százalékkal. Ez a katonáknál is a 2015 óta tartó illetményemelés negyedik üteme, 2019. január 1-jén a következő emeléssel a 2015-ös bázishoz képest 50 százalékkal emelkedik majd a katonák illetménye is. Példaként említette, hogy egy szakaszvezetői rendfokozatban szolgáló katona 2010-ben 138 ezer forintot keresett, ez 2018-ban már 215 ezer forintra emelkedett. Egy pályakezdő, felsőfokú végzettségű tiszt hadnagyi rendfokozatban 2010-ben 260 ezer forintot keresett, idén már 363 ezret.

Az államtitkár szólt arról is, hogy január 1-jétől a béren kívüli juttatásokban is változások lesznek a katonáknál, emelkedik a gyermeknevelési támogatás és a tanévkezdési támogatás mértéke is. Vargha Tamás hangsúlyozta, eltökéltek abban, hogy nagyobb megbecsülést és kiszámíthatóbb életpályát biztosítsanak a katonai pályát választóknak, mert a katonáknak is köszönhető, hogy rend és biztonság van Magyarországon.

Mint mondta, a katonák a határon a rendőrökkel együtt szolgálnak, emellett mintegy ezren a különböző missziókban teljesítenek szolgálatot, a többi között a migráció forrásországainak tekintett Irakban, Afganisztánban, illetve a Nyugat-Balkánon. Vargha Tamás jelezte: fontos, hogy megtartsák a katonaságnál szolgálókat, illetve, hogy a Zrínyi2026 programban 2026-ra 30 ezer fős legyen a honvédség aktív állománya és 20 ezer legyen az önkéntes tartalékosok száma.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com