Pavlova és Sviatchenko az ötödik helyen zárt

A biztos olimpiai résztvevő Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az ötödik helyen végzett a műkorcsolyázók nagojai Grand Prix-döntőjében.Az orosz születésű duó a negyedik volt a csütörtöki rövidprogramot követően, a pénteki kűrben pedig ugyancsak jól futott, a 11 értékelendő elem közül csak a dobott tripla Lutzba csúszott hiba, Pavlova jégre érkezéskor majdnem elveszítette az egyensúlyát. Ezzel együtt a kűrben remeklő, szinte hibátlan németek megelőzték őket, végül azonban a Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin kettősnek meg kellett elégednie a bronzéremmel.

A japánok világbajnok egysége, Miura Riku és Kihara Rjuicsi ugyanis nagyszerű kűrt ment, ezzel megőrizte az első helyet és megnyerte a GP-döntőt. Másodikként a 2023-ban Európa-bajnok, idén vb-ezüstérmes Sara Conti, Niccolo Macii olasz duó zárt, és Pavlováék előtt végzett még a csütörtöki rövidprogram után harmadik Anasztaszija Metelkina, Luka Berulava georgiai páros is.

Pavlova és Sviatchenko azzal érdemelte ki, hogy a legjobb hat egységet felvonultató GP-fináléban szerepelhetett, hogy októberben a franciaországi állomáson harmadik, míg novemberben az oszakai versenyen második helyen végzett.

A korábban világ- és Európa-bajnoki negyedik Pavlova és Sviatchenko már biztos résztvevője a februári, milánói téli olimpiának.

Páros, végeredmény:

1. Miura Riku, Kihara Rjuicsi (japán) 225,21 pont

2. Sara Conti, Niccolo Macii olasz (olasz) 223,28

3. Minerva Fabienne Hase, Nikita Volodin (német) 221,25

.5. Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei 208,33

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com