Bontják a Hungexpo irodaházakat, kiürítik a területet (3. rész)

Elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítik a területet - közölte a Városliget Zrt. szerdán az MTI-vel.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa délelőtt azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes tiltakozó aktivista a kerítésen kívül volt, és sok rendőr vette körül őket.

Download

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt írta a police.hu oldalon, hogy három embert előállítottak, egyiküket azért, mert megtámadott egy rendőrt.

A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának.

A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint három hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt eddig nem tudták megkezdeni a munkát - írták.
A terület kiürítését szerda reggel elkezdték a hatóságok.

"Mint ismeretes, a romok mellett jelenleg tiltakozók tartózkodnak, akadályozva a jogszerű munkálatok folytatását, annak ellenére, hogy a Városliget Zrt.

jogerős bontási engedéllyel rendelkezik, a helyszínen tartózkodni pedig élet- és balesetveszélyes" - fogalmaztak.

A bontás ellen tiltakozó "Ligetvédők" csoportjának Facebook-oldalán szerda reggel azt írták, hogy több száz rendőr jelent meg a Városligetben, kiürítették a táborukat, ahol már csak azok az aktivisták vannak bent, akik "blokkolják magukat".

A Városliget Zrt. közleménye szerint nemrég birtokvédelmi eljárást indítottak, amelynek értelmében a jegyző dönti el, hogy ki tartózkodhat jogszerűen a bontási területen. Ő szerdán kimondta, hogy a tiltakozók jogellenes magatartást gyakorolnak, majd felszólította őket, hogy hagyják el a területet. Ezt azonban nem tették meg, így a jegyző a hatóságok segítségét kérte.

"Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezen jogukat a Városliget azon területein, melyek nem építési-, bontás-, vagy munkaterületek" - hangsúlyozta a cég a közleményben.

A Városliget Zrt. képviselői a közelmúltban nyilvános rendezvényen, rádiós vitán és személyes találkozókon is igyekeztek egyeztetni a demonstrálókkal, "akik viszont vagy nem tudtak egységes álláspontot megfogalmazni, vagy elzárkóztak az egyeztetések elől" - írták, hozzátéve: a társaság továbbra is nyitott az egyeztetésre, ennek feltétele azonban a mostani jogellenes állapot megszüntetése.

Megjegyezték: a Hungexpo irodaházak helyére tervezett Magyar Zene Háza csak mintegy harmadát foglalja majd el a parkból több évtizede kihasított, kerítéssel körbevett, tízezer négyzetméternyi területnek.

A bontással és területrendezéssel több mint hétezer négyzetméternyi parkfelületet újítanak fel és adnak vissza a Városliget látogatóinak, a bontási és építési munkálatok pedig nem járnak további fakivágásokkal - olvasható a közleményben.

Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa délelőtt azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes aktivista a kerítésen kívül volt, és sok rendőr vette körül őket. Mintegy harminc aktivista ült a földön a kerítés előtt, számos érdeklődő sétált a környéken.

A BRFK azt írta a police.hu oldalon, hogy a rendőrség jegyzői felkérésre, a törvényi felszólításokat követően intézkedett a birtokvédelmi határozat végrehajtását elrendelő végzés alapján.

A végzés arról rendelkezik, hogy azzal szemben, aki a jegyzői felszólításra nem hagyja el az ingatlant, rendőri közreműködéssel kell eljárni.

A birtokvédelmi határozat végrehajtása során huszonhárman önként elhagyták a területet, tizenkét demonstrálót azonban a rendőrség vezetett ki. Tizenkét ember ellen szabálysértési feljelentést tesznek - olvasható a közleményben.

Később a BRFK újabb tájékoztatást adott. Azt írták, hogy jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt járnak el a rendőrök egy magánszemély által bejelentett rendezvény helyszínén.

Úgy folytatták: a jelenlévők elállták az utat, és megakadályozták egy munkagép bejutását a területre. A tiltakozók nem tettek eleget a rendőri felszólításnak, magatartásukkal ellenszegültek a jogszerű intézkedésnek - emelték ki.

Hozzátették: a rendőrség eddig összesen harminchat emberrel szemben intézkedett, hármukat előállították. Erre két esetben szabálysértés továbbfolytatása, egy esetben pedig bűncselekmény - hivatalos személy elleni erőszak - elkövetése miatt került sor, az érintett ugyanis megtámadott egy rendőrt.

MTI

Hozzászólások

Fejérben csípik a körözöttet

Fejérben csípik a körözöttet

Tavaly január óta négy top 50-es és kilenc további, elfogatóparanccsal keresett embert kutattak fel és kaptak el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai szoros együttműködésben a társszervekkel, és egyikük minden közölhető részletet elmondott arról, hogy csinálták.

Ismeri a férfit?

Ismeri a férfit?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Elismerték a bátorságukat

Elismerték a bátorságukat

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott Zsoldos Máté főtörzsőrmesternek, Kaszásdűlő körzeti megbízottjának és Pintér Virág őrmesternek, a III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrének.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Nem igaz!

Nem igaz!

Ne hagyja, hogy félrevezessék a közösségi oldalakon terjengő valótlan hírek!

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

Lakatlan házba tört be két férfi Békésen.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

Újabb gyógycipős ügy végére került pont

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság is befejezte azt a nyomozást, ami költségvetési csalás miatt indult olyan orvosokkal és cégvezetőkkel szemben, akik valótlan adatokat felhasználva megkárosították a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK).

http://ujhazak.com