Botka: Szent István kijelölte a magyar nép helyét és útját Európában

Szent István király volt az, aki ezer évvel ezelőtt hitet tett a Nyugat mellett, kijelölte a magyar nép helyét és útját Európában - jelentette ki Botka László (MSZP) kedden Szegeden.A magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja alkalmából szervezett belvárosi ünnepségen a polgármester kiemelte: Szent István király látta, hogy a nyugati kultúra, a nyugati szokások és értékek elsajátítása a magyarság fennmaradásának záloga.

    
Azt mondta, "azért küzdött, hogy megteremtse a békés, egységes és erős magyar államot, amely jó viszonyt ápol a szomszédjaival, értékeli és megbecsüli a sokszínűséget, valamint a tudásra, a teljesítményre alapozza a jövőjét". Az ellenzéki politikus szerint augusztus 20. tisztelgés Szent István emléke előtt, "a szabadság, a függetlenség és az önállóság, a magyar és az európai értékek közös ünneplése", amelyek a mai napig a szegediek legfontosabb értékei - tette hozzá.
    

Emlékeztetett: idén van a 300. évfordulója annak, hogy Szeged visszanyerte szabadságát, amelyet azóta is féltve őriz, valamint 140 éve annak, hogy a nagyárvíz után, Európa hathatós segítségével újjászületett a város. A mai nap tehát "az államalapító király, a város függetlenségének és az európai Szeged megszületésének is az ünnepe" - fogalmazott.
    

Botka László hangsúlyozta: az ezeréves magyar állam kiállta az idő próbáját, és az ünnep jó alkalom emlékezni a magyarok közös történetének fontos állomásaira, de jó alkalom a múlt tanulságait levonva felkészülni az előttük álló kihívásokra is. A polgármester szerint, István király álma beteljesülni látszik, hiszen Magyarország az európai közösség megbecsült és stabil tagjává vált az ezer év alatt.
    

"Az azonban már rajtunk múlik, hogy a békét és fejlődést nyújtó szövetségi rendszer fenn is maradjon". Szeged továbbra is kiáll az európai Magyarország mellett. Kiáll az európai értékek és az európai szövetségi rendszer mellett, mert hisz a sokszínű, toleráns, szolidáris és erős Európában - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com