Szanyi Tibor: megérlelt döntés Botka László MSZP-ből való kilépése

Megérlelt döntés Botka László szegedi polgármester MSZP-ből való kilépése - mondta Szanyi Tibor, az MSZP volt EP-képviselője, az Igen mozgalom alapítója kedden az M1 aktuális csatornán.

MSZP-s önkormányzati képviselő is indul Botka ellen

A szegedi rendkívüli közgyűlésen jelentette be pénteken Lauer István, az MSZP képviselője, hogy függetlenként indul a polgármesteri posztért.

Botka: Szent István kijelölte a magyar nép helyét és útját Európában

Szent István király volt az, aki ezer évvel ezelőtt hitet tett a Nyugat mellett, kijelölte a magyar nép helyét és útját Európában - jelentette ki Botka László (MSZP) kedden Szegeden.

Feljelentést tettek Botka László ellen a Szeviép-ügyben

A Szeviép-ügy "Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye".

Szegedi polgármesteri hivatal: bíróság előtt álló vádlott állításait terjesztik fideszes politikusok

Bíróság előtt álló vádlott állításait terjesztik fideszes politikusok és fideszes médiumok - közölte a szegedi polgármesteri hivatal csütörtökön az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Fővárosi Törvényszéken egy férfi Botka László megvesztegetéséről beszélt egy tárgyaláson.

Botka László megvesztegetéséről beszélt egy vádlott a Fővárosi Törvényszéken

Botka László MSZP-s politikus, szegedi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt megvesztegetéséről beszélt egy vádlott a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön megtartott tárgyaláson.

Molnár Gyula: az MSZP él (2. rész)

Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula: az MSZP él

Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Jobbik: az MSZP a teljes bukás útjára lépett

A Jobbik értékelése szerint az MSZP visszafordíthatatlanul a teljes bukás útjára lépett.

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László (2.rész)

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben az MTI-vel.

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben az MTI-vel.

Hidvéghi: ugyanazok osztozkodnak a baloldalon, akik egyszer már tönkretették az országot

A baloldalon ma ugyanazok osztozkodnak, akik egyszer már tönkretették az országot, és ha újra lehetőséget kapnának, ismét ezt tennék - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.