Jobbik: az MSZP a teljes bukás útjára lépett

A Jobbik értékelése szerint az MSZP visszafordíthatatlanul a teljes bukás útjára lépett.Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy kommentálta Botka László visszalépését a miniszterelnök-jelölti poszttól, hogy mind ő, mind az alelnökségről lemondó Ujhelyi István elismerte: az MSZP nemhogy nem tudja, de nem is akarja leváltani az Orbán-rendszert.

    
Az MSZP nem kormányváltást akar, hanem parlamenti frakciót, néhány parlamenti helyet, néhány zsíros tiszteletdíjat - fogalmazott. Jakab Péter megkérdőjelezte, hogy a szocialistáknak lesz-e parlamenti képviselete. Minden magyar ember tudja, hogy az MSZP-re leadott szavazat innentől kezdve a Fideszt erősíti - hangoztatta.
    

A szóvivő szerint nemcsak az MSZP, hanem a teljes baloldal összeomlott, az nem áll másból, mint a "kispártok cicaharcából". Sem együtt, sem külön-külön nem tudnak erőt mutatni - tette hozzá, a Jobbik kormányváltó képességét hangsúlyozva. Azt mondta: pártja mindenki, így a baloldali szavazók számára is alternatívát kínál; programja egyebek mellett a béruniót, differenciált nyugdíjemelést, elszámoltatást, a jogállamiság helyreállítását tartalmazza.
    

Megjegyezte: míg Botka László állítása szerint a baloldalt "átszőtte a fideszes polip", addig a Jobbikkal ez nincs így.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com