BRFK: két embert állítottak elő a keddi budapesti tüntetésről

Két embert állítottak elő kedden a belvárosban tartott "gyűlésről" - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.A szerdai közlemény szerint két, a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlést jelentetettek be március 25-re Budapest belvárosába.

Azt írták, tiltás egyik esetben sem történt; az Erzsébet hídra tett bejelentést a gyülekezési hatóság "előíró-korlátozó határozattal", míg a Ferenciek terére szóló bejelentést a bejelentésnek megfelelően vette tudomásul a hatóság.

Úgy folytatták, hogy mivel a Ferenciek terén 17 órától tartott gyűlés résztvevői a Kossuth Lajos utca úttestjét is elfoglalták, a rendőrök a közlekedés biztonsága érdekében elterelték a forgalmat.

A gyűlés végén a résztvevők az este folyamán a Szabadság, a Petőfi, az Erzsébet, végül a Margit híd úttestjét is teljes szélességében elfoglalták hosszabb-rövidebb időre - tették hozzá.

A biztosítás során a rendőrök 289 embert igazoltattak, tizennyolc fővel szemben közlekedési szabálysértés miatt tettek feljelentést, kettőt előállítottak igazolás megtagadása, egyet közlekedési szabálysértés továbbfolytatása miatt.

Egy férfi a Boráros térnél bemászott a Dunába; a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyszínen tartózkodó járőrhajójáról azonnal mentőövet dobtak neki, ő azonban szándékosan, többször elúszott mellette.

A rendőröknek pár perc múlva sikerült a hajóba emelni a férfit, s mivel nem mutatott életjeleket, rögtön megkezdték az újraélesztését, majd partra vitték, ahol stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak.

A férfi ellen tiltott fürdőzés miatt indul szabálysértési eljárás - fűzték hozzá. A Budapesti Rendőr-főkapitányság elemzi a biztosítás során készült felvételeket, és vizsgálják a gyülekezési joggal visszaélés, pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés, illetve további esetleges jogsértések megvalósulását - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com