BRFK: két rendőr megsérült, több mint hatvan ember ellen indult eljárás a hétfői demonstráción

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint két rendőr megsérült és több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfőn, az V. kerülti Kossuth Lajos térre bejelentett gyűlésen.A BRFK kedden azt közölte a police.hu oldalon, hogy erőszakossá vált hétfőn a Kossuth térre meghirdetett gyűlés: a rendőrök több személyt többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolítottak el a villamossínekről és a Parlament garázsbehajtójáról.

A résztvevők egy csoportja 18 óra körül a bejelentéstől eltérően, jogellenesen a Lánchídon át az I. kerületben lévő Király lépcső felé vonult, de a rendőrök feltartóztatták az egyre agresszívabb csoportot, akik lökdösték a rendőrsorfalat, hogy áttörjenek rajta - írták.

A biztosítás során a rendőrök 174 embert igazoltattak, közlekedési szabálysértés miatt 61-gyel szemben, gyülekezési joggal visszaélés miatt egy emberrel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, garázdaság gyanúja miatt két embert állítottak elő - közölték, hozzátéve, hogy a biztosítás során két rendőr sérült meg. Annak megállapítására, hogy a jogellenes gyűlés során további bűncselekmények megvalósultak-e, a kamerafelvételeket elemzik - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com