Brüsszeli tüntetést kezdeményeznek a magyar méhészek

Magyar méhészek kezdeményezésére nemzetközi tüntetést tartanak a méhészek október 30-án Brüsszelben a Kínából az EU-ba irányuló mézimport szabályozásának szigorítása érdekében - jelentette be a demonstráció egyik szervezője szerdán az MTI-nek.

A tiltakozó akció indoklásaként Takács Ferenc, a demonstrációt szervező Kaposvár és Térsége Méhész Egyesület tagja elmondta: laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a Kínából az EU országaiba irányuló olcsó méz nagyobb hányada ipari hamisítvány. Ez a hamis méz az egészségre ugyan nem ártalmas, de a fogyasztók megtévesztésével rontja a jó minőségű, valódi méz előállítóinak piaci pozícióit és veszélyezteti a méhészek megélhetését.

koo

Az EU-ba érkező import méz 50 százaléka, az idén 70 ezer tonna, Kínából származik - tette hozzá.

A szervező - aki maga is az Ormánságban tevékenykedő méhész - kifejtette: a demonstrálók követelik majd a kínai import méz mintáinak azonnali, minden összetevőre kiterjedő laboratóriumi vizsgálatát. A jelenlegi gyakorlat szerint a kötelező laborvizsgálatok csupán a minták néhány paraméterére terjednek ki, a szélesebb körű elemzése során - állítása szerint - a hamis tételek már lelepleződnének.

A tüntetők követelik majd az import mézre vonatkozó jelölési szabályok pontosítását is. Jelenleg ugyanis az EU nem teszi kötelezővé egyes tételeken a pontos eredet feltüntetését, ez pedig alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, megfosztja a vásárlót a hamis és a valódi közötti választás lehetőségétől - hívta fel rá a figyelmet Takács Ferenc.

A szervező emlékeztetett arra, hogy 2004-ben már hasonló követelésekkel demonstráltak méhészek Brüsszelben - eredménytelenül. A mostani demonstráció viszont azért is sikeres lehet, mert az elmúlt években a labortechnika fejlődése már lehetővé teszi a méz összetevőinek pontosabb kimutatását, így a jogszabályi szigorítást a gyakorlatban is lehetne érvényesíteni - fejtette ki.

Az Európai Bizottság brüsszeli székházánál sorra kerülő demonstrációhoz a magyarok mellett eddig a román és szlovák méhészek jelezték csatlakozási szándékukat - közölte a szervező.

Takács Ferenc szerint évente 15-20 ezer tonna magyar mézet exportálnak, nagyobb hányadát az EU tagországaiba, az eladásból hozzávetőleg 70 millió euró bevétel származik.

A méhészeti ágazat 15 ezer családnak ad megélhetést. Mivel az időjárás jóvoltából az idén több a méz, az exportra szánt mennyiség értékesítését éppen az EU piacaira a Kínából növekvő mennyiségben érkező, bizonytalan eredetű méz veszélyezteti - mondta a szakember.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com