100 ezret fizet a rendőrség egy graffiti-s feldobásáért

100 ezer forintot fizet a rendőrség, ha előkerül egy graffitis.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya eljárást folytat rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.


A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2012. januárjától Budapest 77 pontján helyezte el a „TAPER” graffiti tag nevet, mellyel az ingatlanok, illetve az egyéb felületek tulajdonosainak nagymértékű kárt okozott.

Az ismeretlen elkövető többek között magánházak falain, tömegközlekedési eszközökön, utasvárókon, aluljárókon, valamint telefonfülkéken helyezte el a monogramját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya kéri, hogy aki bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, illetve aki a bűncselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodott, hívja a 06(1)477-37-56 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Budapest Rendőrfőkapitánya bruttó 100.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.


A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosíthatóak, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti.

Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.
A díjkitűzés visszavonásának jogát a Budapesti Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com