12 milliárdos fiktív számlacsalás - egyetlenegy számlán kiállítva

12 milliárd 65 millió forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni egy szegedi vállalkozás.


A NAV pénzügyi nyomozói és adóellenőrei megakadályozták, hogy így több milliárdos kár érje az állami költségvetést.

Egy nagykőrösi kft. vállalta, hogy a szegedi cégnek olyan partnert szerez, amely nagyon kedvező feltételek mellett értékesít cukrot. Magyarország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukorról, 2010-es árról és tonnánként további száz euró kereskedelmi árelőnyről volt szó az ígéretben – olvasható a NAV közleményében.

12mrdA „közvetítés” alapján a szegedi társaság egy szlovák társasággal kötött szerződést, annak nyírségi képviselője révén. Összesen 480 ezer tonna kristálycukor adásvételéről állapodtak meg a felek.

A nagykőrösi közvetítő kiállította a közvetítői díjról szóló számlát, amelynek végösszege 12 milliárd 65 millió forint volt.


A szegedi kft. adóbevallásában ennek alapján 2 milliárd 565 millió forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni, azonban a kísérlet fennakadt az ellenőrzésen. Az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyletben feltüntetett szlovák gazdasági társaság kristálycukorral nem rendelkezik, sőt valójában nem is működik. Az is kiderült, hogy az ügyletben szereplő cégek nem szándékoztak kristálycukorral kereskedni, csupán tisztességtelen haszonra akartak szert tenni az állami költségvetés megkárosításával.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói több helyszínen házkutatást tartottak, a szerződő ügyvezetőket költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti őket.


forrás: SzegedMa

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com