42 millió forintnyi csempészett cigarettát foglaltak le Szabolcsban

Több mint 42 millió forint értékű cigarettát foglaltak le pénzügyőrök három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínen május első napjaiban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szombaton Facebook-oldalán.

A közlemény szerint az első alkalommal a pénzügyőrök közúton egy nagy sebességgel közlekedő, ukrán rendszámú személyautót próbáltak ellenőrizni, azonban az nem állt meg. A pénzügyőrök követték a gépkocsit, amely az út szélén hirtelen megállt, majd a sofőr kiugrott és elszaladt. A hátrahagyott járműből több mint 22 ezer doboz különféle márkájú, 18 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigaretta került elő.

cigi_015_0A második esetben a pénzügyőrök szintén közúton figyeltek fel egy személyautóra, amelynek sofőrje gyorsítani kezdett, amikor észrevette őket. A követett gépkocsira Tiszabecsen, egy ház mögött találtak rá. Átvizsgálták az ingatlant a tulajdonos jelenlétében, és az egyik helyiségben, a konyhaszekrényt elmozdítva egy földbe ásott üregben mintegy 24 ezer doboz különféle márkájú, 11 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.
Harmadszorra a pénzügyőrök egy zöldhatár-ellenőrzés keretében Beregdaróc térségében több emberre figyeltek fel, akiket megpróbáltak feltartóztatni, ám azok elszaladtak a helyszínről. A pénzügyőrök egy közeli bokros területen fekete nejlonba csomagolva mintegy 15 ezer doboz, 13 millió forintnyi, különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettára bukkantak.

A pénzügyőrök mindhárom esetben orgazdaság miatt feljelentést tettek az adóhatóság pénzügyi nyomozóinál, a csempészett cigarettát, valamint az első esetben hátrahagyott gépkocsit pedig lefoglalták.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com