A belügyminisztert érintő dokumentumokat akart külföldre juttatni egy férfi

A közlemény szerint az 58 éves J. Róbert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy idén korábban egy ügyvédet próbált rábírni arra, hogy a házi őrizetben lévő védencét szökésre beszélje rá, és Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre.

Az ügyvéd visszautasította a kérést, emiatt a férfi megfenyegette.


Mivel az ügyvéd ennek hatására sem tett ígéretet ügyfele befolyásolására, J. Róbert többmillió forintot ajánlott a fogolyszökésért és a dokumentumok külföldre viteléért. A debreceni J. Róbertet a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden, Budapesten fogták el.



A házkutatások során asztali számítógépeket, laptopokat, merevlemezeket, SIM-kártyákat, pendrive-okat, CD-ket és a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható feljegyzéseket foglaltak le. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki J. Róbertet, aki nem tagadta, hogy találkozott az ügyvéddel, a bűncselekmények elkövetését viszont igen.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és vesztegetés bírósági vagy hivatalos eljárásban bűntettek miatt folyik az eljárás.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com