A Flextronics elleni kibertámadás miatt emeltek vádat öt ember ellen Zalában

Öt ember - köztük két román állampolgár - ellen emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, amiért a Flextronics zalaegerszegi gyárában behatoltak a cég számítógépes rendszerébe, majd azon keresztül a kanadai cégközpontba, hogy egyebek mellett lopott mobiltelefonokat legalizáljanak - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

hujKondákor Ferenc főügyész közölte: a Zala megyében eddig példa nélküli internetes támadások 2011 decemberében kezdődtek egy ismeretlen személy megbízásából, aki azzal kereste meg a Flextronics egy volt alkalmazottját, hogy segítsen bejutni a cég számítógépes rendszerébe. A megbízást vállaló férfi rávette egy akkor még a nemzetközi társaságnál dolgozó, számítógépes ismeretekkel rendelkező munkatársat, hogy térképezze fel, milyen számítógépes rendszert működtet a cég.

Az adatok ismeretében a megbízó elkészített egy külső, jogosulatlan kapcsolat létrehozását biztosító hálózati eszközt és programot, amit az informatikus a cég rendszerébe telepített. A behatolók ezen keresztül adatokat módosítottak, töröltek vagy vittek fel a számítógépes hálózatba, s a kapcsolat kiépítéséért és fenntartásáért 670 ezer forintot kaptak.

A Flextronics egy másik volt alkalmazottja 2012 nyarán interneten keresztül egyezett meg egy szintén ismeretlen személlyel abban, hogy pénzért olyan kapcsolatot épít ki a Flextronics zalaegerszegi gyáregységének számítógépes rendszerében, ami lehetővé teszi a hozzáférést a kanadai központ szerveréhez. A volt dolgozó a tervezésbe és a kivitelezésbe bevont egy, a központi szerver felügyeletét ellátó szakembert, valamint egy másik, akkor még szintén a cégnél dolgozó alkalmazottat, akik kiépítették és tesztelték a mobilkapcsolatot.

Az ismeretlenül maradt megbízó által átadott, a hálózat felderítésére, hálózati átjárók, számítógépes címek, keresések, adatok gyűjtésére szolgáló szoftvereket, illetve mobil internetes kapcsolatot biztosító eszközt kaptak, amiket a Flextronics számítógépes rendszerére telepítették, a begyűjtött adatokat pedig továbbították a megbízójuknak.

A szoftver telepítése és a szerverszobában megbontott számítógépbe beszerelt mobil eszköz révén 2012 szeptemberétől a Flextronics kanadai központi számítógépes rendszerébe adatokat vittek fel és változtattak meg, illetőleg töröltek.

Tevékenységükkel a cégnél gyártott mobiltelefonokat aktiválták, szoftvereket, telefonok azonosító adatait töltötték fel, és selejtesnek nyilvánított telefonok
adatait törölték a rendszer adatállományából, feltehetően ezért, hogy ezzel lopott mobiltelefonokat legalizáljanak.
Az ügy vádlottjai működésükért 5800 amerikai dollárt (jelenlegi árfolyamon mintegy 1,3 millió forintot) és ezer eurót (közel 310 ezer forintot) kaptak, amin megosztoztak.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség az öt vádlott ellen - közülük ketten román állampolgárok - információs rendszer és adatok megsértése miatt emelt vádat. A vétségnek minősülő cselekedetükért tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com