A Kanári-szigeteken fogtak el egy körözött embercsempészt

A bűnszervezet vezetője megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szervezőként 2016 márciusa és májusa között legalább 22 alkalommal nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar befogadó állomásokon elhelyezett illegális migránsokat egy budapesti hotelbe, majd Nyugat-Európába szállítsák.

KR NNI egy európai szintű nemzetközi együttműködés során beazonosította a bűnszervezet Magyarországon tartózkodó irányítóját, illetve több tagját. A magyar nyomozók 2017 februárjában elfogták a bűnözői csoport iraki vezetőjét és magyar bűntársát. Majd májusban további négy magyar állampolgárságú gyanúsítottat is elfogtak. Emellett az illetékes bíróság 2017. december 1-jén európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki még egy magyar állampolgár ellen.



A Guardia Civil munkatársai 2018. január 23-án Tenerifén fogták el a férfit, akit kiadatási őrizetbe helyeztek. A férfit február 6-án vették át a KR NNI munkatársai a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com