A Liszt Ferenc repülőtéren fogták el budapesti Fővám téren késelő férfit

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el a rendőrök azt a külföldi férfit, aki életveszélyesen megsebesített egy férfit szerda este Budapesten az V. kerületi Fővám téren - közölte a rendőrség honlapján csütörtökön délelőtt.

bilincs-11A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint egy ismeretlen férfi 17 óra körül, előzetes szóváltás után késsel többször megszúrt egy 47 éves férfit, aki ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A BRFK életvédelmi osztályának nyomozói a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a lehetséges tanúk felkutatását, az akkor még ismeretlen személyazonosságú elkövető elfogása érdekében.
A rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. Arkidiit, ám tartózkodási helyét ekkor még nem tudták megállapítani.

A 42 éves férfi a bűncselekmény elkövetésétől számított két órán belül megpróbálta elhagyni az ország területét.
D. Arkidiit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az utasok kiléptetésekor megtartott okmányellenőrzés során azonosították, majd elfogták. A menekülni próbáló férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A külföldi férfi ellen emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

D. Arkidiivel szemben a további eljárást - őrizetbe vétele mellett - a BRFK életvédelmi osztálya folytatja le, egyben indítványozzák előzetes letartóztatását - olvasható a rendőrségi közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com