A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szemtanúkat keres

Visszapillantó tükrét ütötte le egy autónak, majd elhajtott a helyszínről.


A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 15-én 16 óra 50 perckor a 7527-es számú úton eddig ismeretlen személy, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsijával közlekedett Gelsesziget irányából Gelse felé.



A két település között járműjével eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol a bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött a vele szemben közlekedő barna színű, Ford Fiesta típusú gépkocsi bal oldali külső visszapillantó tükrének. Az ütközést követően az ismeretlen jármű vezetője a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta az esetet vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a 06-93/312-190-es telefonszámon vagy személyesen is tehet bejelentést a 107-es, illetve 112-es segélyhívószámokon is.

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com