A srácok próbafülkében rúgtak be

A két tizennyolc éves fiú okosan oldotta meg, hogy mámoros állapotba kerüljenek, de mohóságuk buktatta le őket.


részegfiúk A két fiú egy székesfehérvári hipermarket próbafülkéjébe ült be, hogy ott fogyasszák el a kosarukba tett több mint tízezer forint értékű márkás tömény szeszt. A szervezetük azonban nem sokáig bírta a kiképzést, mert mindent összehánytak. Az adagból jutott a biztonsági őrök irodájába is.

A fiatalokat alkoholmérgezéssel kórházba szállították. Az áruházban, ahol alkoholt, és ruhaneműt egyaránt lehet vásárolni, már nem először fordult elő hasonló eset.

"A próbafülkékben nincs kamera, és olyan helyen sem, ami belátna a fülkébe, mert ez sértené a személyiségi jogokat. Mindazonáltal, ha munkatársaink vagy a biztonsági szolgálat szabálysértést észlelnek, értesítik a rendőrséget" - mondta röviden Varró Balázs.

Törvény szerint kamerákat nem lehet olyan helyre felszerelni, ahol az emberi méltóságot zavarja. Ide tartozik a mosdó, illemhely, és a próbafülke is.

(borsonline)

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com