A zárkaajtón keresztül tette magáévá a börtönőr

S. Andrea perében a zárkatársak tanúskodnak a szexuális légyott-ok valóságát illetően.

kriminalis.hu

A életfogytig elítélt nő tárgyalása során, azok a zárka társai fognak tanúskodni, akik szeme láttára történt szexuális aktus a zárkaajtón keresztül az egyik börtönőrrel.

S.Andrea férjét a 32 éves városi bírósági titkárt, 2010 februárjában Berettyóújfaluban gyilkolta meg. A férfit több késszúrással megsebesítette, majd gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta.

Az elítélt nő, különböző szereket kezdett el titokban az ételébe és folyadékba keverni, hogy férjét depressziósnak állítsa be, öngyilkosságra való hajlammal. A nőt akkor gyilkosság miatt 30 évre ítélték el.

S. Andrea börtönbüntetése alatt a Blikk információi szerint elég hihetetlen történettel állt elő. Azt állította, hogy egy börtönőrrel rendszeres szexuális kapcsolata volt.

mommo.hu

A Központi Főügyészség szóvivője akkor azt nyilatkozta, hogy vádat emeletek hivatali visszaélés miatt az őr ellen és egy másik őr ellen pedig bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés miatt.

A nő elmondása szerint, a könyvtár és stúdió szobában estek meg a szexuális együttlétek és néhány alkalommal, elég extrém körülmények között is, például a zárkaajtón keresztül, azon a nyíláson át, amelyen az elítéltek az ennivalót kapják.

Az ügyészség az elítélt nő cellatársait hallgatta ki, akik tanúi lehettek a szokatlan együttlétnek és ezzel igazolják S. Andrea állításait.

Forrás:blikk.hu

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com