Abonyi gyermekgyilkosság - 18 év börtönt kapott a tettes

Első fokon, nem jogerősen 18 év börtönre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2012 augusztusában fejbe lőtte kislányát abonyi házukban, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A férfit 10 évre a közügyektől is eltiltották.


bíróA Szegedi Gyöngyvér vezette bírói tanács a 45 éves férfit előre kitervelten, aljas indokból, 14.

életévét be nem töltött személy ellen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek.

A férfi - aki feleségével és közös gyermekükkel Abonyban élt - megromlott házassága miatt akart bosszút állni válást kezdeményező feleségén úgy, hogy közös gyermeküket megöli, majd magával is végez.


Ehhez otthonában átalakított egy riasztópisztolyt, alkalmassá téve azt éleslőszer használatára, és 2012. augusztus 27-én, a hajnali órákban a hálószobában vele alvó gyereket kétszer fejbe lőtte. Ezt követően a fegyvert újratöltötte és a saját fejére célzott. A halott kislányra és a sebesült férfira az éjszakai műszakból hazatérő anya talált rá, ő értesítette a mentőket. Az apa olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy egy ideig az is kérdéses volt, életben marad-e, illetve részt tud-e venni a büntetőeljárásában. A férfi nagy kiterjedésű agysérülést szenvedett, s az idén januárban elvégzett vizsgálatok 64 százalékos egészségromlást állapítottak meg nála.


Az ítélet indoklásakor Szegedi Gyöngyvér bíró elmondta: enyhítő körülményként vették figyelembe egyebek mellett a büntetlen előéletet, az őszinte és rendkívüli megbánást, valamint a férfi jelentős mérvű rokkantságát. Ugyanakkor súlyosító körülménynek számított például a bűncselekmény többszörös minősülése: az előre kiterveltség, a bosszú szándéka, a gyermek életkora, valamint az, hogy kislányát alvás közben ölte meg.


A bíró kiemelte: a fogva tartás idejének kiszabásakor a tanács nagy súllyal vette figyelembe, hogy a tettes olyan személyt bántott, akit védenie és óvnia kellett volna, és akivel egyébként nagyon szoros érzelmi kapcsolatban állt.


Cselekedete közfelháborodást keltett, és erkölcsileg különösen elítélendő - közölte a bíró. Hozzátette: a bíróság ugyanakkor - az ügyészi indítvánnyal szemben - nem fegyházban, hanem börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit a "szemmel látható rossz egészségi állapota" miatt, és a folyamatos orvosi ellátás biztosítása érdekében.


A vádlott - aki az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy megbánta tettét - és védője a minősítés megváltoztatásáért és a büntetés enyhítéséért fellebbez. A bírósági határozat értelmében a férfi továbbra is előzetes letartóztatásban marad.


MTI


Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com