Amfetamint találtak egy autóban a rendőrök Hódmezővásárhelyen

Ötven gramm kábítószergyanús anyagot, a gyorsteszt szerint amfetamint találtak egy autóban a rendőrök Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a járőrök a 47-es úton ellenőrizték a gépkocsit szerda este, a járművet átkutatva 50 gramm fehér színű anyagot, a gyorsteszt szerint amfetamint találtak. Az elsődleges vizsgálatok szerint a kábítószer tiszta hatóanyag-tartalma meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

rendorseg_logo

A vásárhelyi nyomozók a sofőrt és az autó utasát őrizetbe vették, előzetes letartóztatásukat indítványozta az ügyészség. A 30 éves és a 25 éves helybéli férfi ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás - tudatta a százados.

A sofőrt járművezetés bódult állapotban elkövetésével is gyanúsítják. A rendőrök azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak kiknek akarták értékesíteni a lefoglalt drogot.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com