Ároktői banda - Egymást vádolták az utolsó szó jogán

Az utolsó szó jogán az idősek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmények miatt bíróság előtt álló ároktői banda két tagja egymást vádolta hazugsággal és a bűncselekmények elkövetésével a Fővárosi Törvényszéken hétfőn. A bíróság délután egy órára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését.

aroktoA másodrendű vádlott, M. István - aki korábban már magára és társaira is terhelő vallomásokat tett - hétfőn arról is beszélt, hogy társai iskolázatlansága és italozása vezethetett a rendkívül brutális elkövetési módhoz. Azt mondta, hogy társai hamis vallomásokra próbálták rábírni, ennek érdekében meg is fenyegették a bv-intézetben, de még a bíróság folyosóján is.

"Megpróbáltak kitolni velem" - mondta társaira célozva, akik szerinte azért tettek vele kapcsolatban hamis vallomásokat, mert ő őszintén beszélt a történtekről a hatóságoknak. M. István - arra hivatkozva, hogy a banda többi tagja megpróbálta megfélemlíteni - azt kérte a bíróságtól: helyezzék át másik bv-intézetbe, és még a szállításnál is különítsék el társaitól.

Idősebb R. Elemér elsőrendű vádlott szerepét, a banda tagjaira gyakorolt hatását jellemezve pedig úgy fogalmazott: "ha azt mondta fejenállás, akkor fejenállás". Idősebb R. Elemér több fia is a vádlottak padjára került.

"Soha életemben nem bántottam idős embereket, mindig is tiszteltem őket" - mondta M. István, aki nem tartja magát ártatlannak, de azt többször is hangsúlyozta, hogy be sem ment az idős sértettek otthonába. A másodrendű vádlott az eljárás során többször is beszélt a hatóságoknak arról, hogy ő sofőrként vett részt a cselekményekben, autóval vitte társait az egyes helyszínekre.

R. András ötödrendű vádlott azt hangoztatta az utolsó szó jogán, hogy ő csak két helyszínen volt "figyelő", és úgy tudta, lomtalanításhoz vagy vasat lopni mennek. Azt állította, hogy a másodrendű vádlott hazudik: valójában irányító szerepet töltött be a bűncselekmény-sorozatban, fenyegetéseket pedig nem kapott.

Mindkét vádlott méltányos ítéletet kért a bíróságtól.

A vád szerint az ároktői banda hat büntetett előéletű, jobbára családi kapcsolatban álló tagja 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt éjszaka, maszkban idős emberekre otthonukban. Ketten belehaltak a bántalmazásokba.
Az ügyész korábban a hat vádlott közül ötre nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés, számos minősített rablás és más súlyos bűncselekmény miatt tényleges életfogytiglant kért. A védelem viszont felmentést vagy legalábbis az ügyészi indítványnál jóval enyhébb büntetést látna indokoltnak.

Most mind a hat vádlott előzetes letartóztatásban van, ám a fél évtizede húzódó eljárásban tavaly tavasszal többen előzetesből házi őrizetbe kerültek, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített, akkor még négyéves felső határa. Októberben két vádlott megszökött házi őrizetéből, de napokon belül kézre kerítették őket Svájcban, és ezután előzetes letartóztatásba kerültek.

Ősszel a parlament törvény módosított, hogy a kiemelkedően súlyos, elsősorban élet elleni bűncselekmények elkövetőinél ne legyen felső határa az előzetes letartóztatásnak.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com