ÁSZ: megkezdődött a megrongált székház helyreállítása

Mint írták, az ÁSZ munkatársai a támadás után azonnal elkezdték a károk felszámolását, nekiláttak a festék gyors eltávolításának, de ez nem sikerült teljesen; a porózus szerkezetű, antik kőburkolat apró réseiben több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, valamint az épület vakolata több helyen megrongálódott.

Az ÁSZ szakvéleményeket és ajánlatokat kért be az okozott kár pontos megállapítására, és egyeztetett az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatallal a helyreállításról. Ezek alapján az okozott kár felszámolásának teljes költsége - a homlokzati kőburkolat tisztításával, a vakolt felületek javításával és festésével, valamint az épület állványozásával - több mint hatmillió forint. Az Állami Számvevőszék hangsúlyozta: a támadás elkövetői a nemzeti vagyont rongálták meg, az adófizető állampolgároknak okoztak kárt. Az okozott kár mértékéről az ÁSZ tájékoztatta az ügyben eljáró hatóságot, továbbá a kár megtérítése érdekében megtette a szükséges jogi lépéseket.

 

Az ÁSZ-székháznak helyet adó épület, a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-1871-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette. Tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt. Az épület műemléki védettség alatt áll. Horváth Bálint, a számvevőszék kommunikációs vezetője január 17-én azt közölte, a Közös Ország Mozgalom aktivistái narancssárga festékkel festették le az ÁSZ fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületét.

Az aktivisták az ellen tiltakoztak, hogy a számvevőszék súlyos bírságot szabott ki több ellenzéki pártra is.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com