Az ügyész a nokiás dobozos pénzátadást bizonyíthatónak tartja

A vád szerint Hagyó Mikós két alkalommal is kért jogtalanul 15 millió forintot a BKV akkori megbízott vezérigazgatójától, de a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze csak a nokiás dobozban történt pénzátadást nevezte bizonyíthatónak perbeszédében az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.

"A jogtalan előny kérése két esetben is megtörtént, elfogadását csak egy esetben tartom bizonyíthatónak, ez azonban a cselekmény minősítésén nem változtat, mivel a vesztegetés már az előny kérésével befejezett bűncselekmény" - hangsúlyozta Homonnai János.

3313732_e1e3afc3e5e28a1842cc30f9c7eee598_wm

Közölte, Hagyó Miklós a vádbeli időszakban hivatalos személy volt, főpolgármester-helyettesként a jogtalan előnyt annak az ígéretével kérte Balogh Zsolt negyedrendű vádlottól, hogy segít neki megbízott vezérigazgatói posztját megtartani a BKV élén.

Emlékeztetett arra, hogy Balogh Zsolt 2010 februárja után 11 alkalommal tett olyan vallomást, amely "közvetlenül a cselekményre vagy az azzal összefüggő történésre" vonatkozott. Kétszer megmutatta a helyszínt, ahova Hagyó Miklós rendelte, hogy utasításait közölje, egyszer szembesítésen vett részt az elsőrendű vádlottal - tette hozzá.

Az ügyész leszögezte: bár a negyedrendű vádlott vallomásaiban lehet ellentmondásokat találni, a pénz követelését, "a pénz átadását és az ennek érdekében alkalmazott fenyegetést illetően Balogh Zsolt következetes volt".

Homonnai János fontosnak nevezte, hogy Balogh Zsolt önként fordult ügyvédhez, hogy a segítségével feltárja a BKV-nál történt visszaéléseket, mindig ügyvédei jelenlétében tett vallomást, és lehetőségeihez mérten bizonyítékokat is szolgáltatott. A CC Soft-ügyben önmagára is terhelő vallomást tett, vállalta és végigcsinálta Hagyó Miklóssal a szembesítést, vallomását közvetett bizonyítékok több pontot alátámasztják - tette hozzá.

Balogh Zsolt a tárgyaláson az ügyész szavai szerint "különös vargabetűket tett". Perbeli vallomása nem következetes, a tárgyalás elején csak azért nem mondott semmit az ügyről, mert félt, hogy vesztegetéssel is megvádolja az ügyészség - fogalmazta meg álláspontját.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a negyedrendű vádlott a nyomozati vallomásának megtagadásáig csak három évvel később, 2015-re jutott el. Homonnai János szólt arról, hogy a korrupciós jellegű cselekmények bizonyítása igen nehéz, mivel a bűncselekmény egyetlen résztvevőjének sem érdeke az igazság feltárása.

Ezek nem azok a bűncselekmények, amelyeknek az érdekelteken kívül lenne szemtanúja - mondta, hozzátéve, hogy a nokiás dobozos vádpont éppen ilyen, mert sem a kérés elhangzásának, sem a teljesítésének nem volt szemtanúja. A cselekménynek egyetlen közvetlen bizonyítéka van: Balogh Zsolt nyomozati vallomása - fűzte hozzá.

Homonnai János azt indítványozta a törvényszéknek, hogy azokban az esetekben, amikor Balogh Zsolt nyomozati vallomásában a saját közvetlen tapasztalatait mondta el - vagyis a 2008-as és a 2009-es pénzkövetelés, a 2009-es nokiás dobozos pénzátadás eseményeit -, a vallomásokat tegye a tényállás alapjául.

Az ügyész ezután a BKV Zrt. értékesítési és kommunikációs igazgatóságának szerződéseit vette sorra. Külön csoportba foglalta azokat, amelyek mögött a vádhatóság szerint nem volt érdemi teljesítés, valamint azokat, amelyek mögött "bujtatott kifizetés" vagy nem megengedett támogatások leplezése volt a cél.

Álláspontja szerint "pártvonalon és ismeretségi alapon" lehetett a BKV Zrt.-től "megrendeléshez" jutni. Úgy fogalmazott, Hagyó Miklós olyan "kifizetőhelynek" tartotta a BKV Zrt.-t, ahonnan saját feladatainak az ellátásához, valamint munkatársainak a kifizetéséhez lehetett fedezetet teremteni. Homonnai János a perbeszédének második napján is mintegy hét órán keresztül összegezte a bizonyítási eljárást. A per csütörtökön a perbeszéd harmadik negyedének a felolvasásával folytatódik.

Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com