Bándy Kata gyilkosának lakhelyét lebontják

Lebontják azt a házat Pécsett, ahol Bándy Kata megölése után lett hírhedt. Ebben a nyomortanyában töltött sok időt a gyilkos P. László.


magtár u1

A Magtár utcai nyomortanya egyik szárnya már le is van falazva.

Innen már többen el is költöztek, de a többi családnak is mennie kell. A pécsi önkormányzat már a gyilkosságot megelőző események előtt kidolgozott egy olyan tervet amely az illetéktelen lakáselfoglalók ellen irányul amelyet szeptember 20-án szavaztak meg. A rendelet úgy szól, hogy a lakók, ha már egy havi közüzemi tartozást, és lakbért nem rendezik, már akkor megszüntethetik a szerződést. A 30 napos határidőt a problémás lakásfoglalókkal szemben állították fel.

A házban élők közül már 2012 be is eljárást indítottak. Ezeket a szárnyakat elfalazták. A házban maradt lakók félnek a korábban kilakoltatottak bosszújától, és annak sem örülnek, hogy a hírhedt épületet megint a gyilkos tartózkodási helyével hozzák összefüggésbe.

A hét magmaradt család ellen jelenleg is eljárás folyik, és bármikor megtörténhet a kilakoltatás.

(hvg)

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com