Betörtek a budapesti Polgár Galériába

Betörtek a budapesti, Petőfi Sándor utcai Polgár Galériába, ahonnan értékes ékszereket és karórákat vittek el - erősítette meg az MTI értesülését Polgár Árpád, a galéria tulajdonosa kedden.

"Könnyen és gyorsan mozdítható értékeket vittek el az ismeretlen tettesek, mire a riasztó megszólalt, elmenekültek" - fogalmazott a galériatulajdonos. Polgár Árpád elmondása szerint a tettesek a szomszéd házon keresztül, a fal bontásával jutottak be a helyiségbe. A lyukat egy festmény takarta el. Az, hogy pontosan milyen értekben vittek el ékszereket és órákat, a helyszíni rendőrségi vizsgálatot követően, a leltár után derül ki, de Polgár Árpád becslése szerint 60 és 70 millió forint körül lehet az okozott kár értéke.

rendőrAz eltulajdonított értékek között vannak olyan karórák, amelyek ára 500 ezer forinttól 8 millió forintig terjed - mondott példát a galéria tulajdonosa. Polgár Árpád közölte, hogy a betörést ő fedezte fel. Az, hogy az ékszereken kívül mást is elloptak-e a galériából, szintén a pontos leltár után derül ki. "Szemre nem hiányzik a galériából és a raktárból egyetlen festmény sem, csak az ékszerek és a karórák, amelyeket láthatóan lesöpörtek a pultról" - tette hozzá.
Az MTI az ügyben kereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahonnan egyelőre nem kapott tájékoztatást.
forrás:MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com