Bíróság elé állítja az ügyészség a Sándor-palotát festékkel dobálókat

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a két férfi egy nyilvános rendezvényen festékkel teli flakonokat dobált a Sándor-palota irányába; a kifröccsenő festék beszennyezte a műemléki épületet, valamint a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is rákerült.

A főügyész hozzátette: hétfőn demonstráció szerveződött az I. kerületbe, a Szent György tér 1-3.

szám alatt lévő, a Köztársasági Elnöki Hivatal székhelyéül szolgáló Sándor-palota elé, amely a törvény alapján kiemelt nemzeti vagyonnak, azon belül műemléknek minősül.

Az ügyben szereplő három elkövető a nyilvános rendezvényen az egyikük által beszerzett hat, festéket tartalmazó műanyag flakon tartalmát lufikba próbálta tölteni azért, hogy azokat az épület falán szétdurrantva minél nagyobb felületet szennyezzenek be festékkel. Miután a festék sűrűsége miatt ez nem sikerült, levették a festékes flakonok tetejét, majd a kordonhoz futva a rendőri sorfal felett a Sándor-palota irányába dobták.



Azok közül egy-egy flakon eltalálta a Sándor-palotát, festékkel beszennyezte az épület erkélyét és falát, ezzel megrongálva azt, így a kiemelten védett nemzeti vagyonban 23 ezer forint kár keletkezett. A történtekkel kapcsolatban a Budapesti Nyomozó Ügyészség két embert őrizetbe vett, őket csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntette gyanújával hallgatták ki. Harmadik társuk ismeretlen. Az egyik gyanúsított az ügyészség szerinti bűncselekményt próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A Köztársasági Elnöki Hivatal előtt azt követően tüntettek hétfőn késő este, hogy Áder János államfő aláírta a felsőoktatási törvény módosítását, és az megjelent a Magyar Közlönyben

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com