Bíróság előtt egy tanárt bántalmazó kéki szülő

Gyorsított eljárásban állítanak bíróság elé egy asszonyt, aki fiának tanárát bántalmazta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kék község középiskolájában - közölte a megyei főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.

aSzilágyi László a kedden történt esetről elmondta: a vádlott a helyi Rétközi Szakközépiskola és Szakiskolába járó fiú nem akart részt venni az egyik gyakorlati órán, zavarta a tanítást és visszabeszélt a tanárának. Ekkor a pedagógus és a diák osztályfőnöke jegyzőkönyvet vettek fel a tanuló viselkedéséről, majd az iskola házirendjének megfelelően hazabocsátották.

Nem sokkal később a tanuló édesanyja és annak férje jelent meg az iskolában, akik az osztályfőnökkel és a sértett pedagógussal próbálták megbeszélni az eseményeket. A nő kérdőre vonta a tanárt gyermeke hazaküldése miatt, nem fogadta el annak a gyerek fegyelmezetlen viselkedésére való hivatkozását, majd szidalmazni és felemelt kézzel fenyegetni kezdte, és pofon ütötte. A vádlottat a férje tartotta vissza a további bántalmazástól - ismertette a szóvivő.

A verekedő asszonyt még kedden őrizetbe vette a rendőrség, a Nyíregyházi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében állítja bíróság elé közfeladatot ellátó személy elleni erőszak büntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.
Szilágyi László megjegyezte, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com