Börtönbe akart kerülni, ezért rabolt egy egykori sportoló Zalaegerszegen

Szombaton szabadult legutóbbi büntetéséből, de még aznap késsel kirabolt egy dohányboltot Zalaegerszegen egy egykori sportoló; hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba elmondta: a Vas megyei Halogyból származó 55 éves férfi szombat reggel tért be egy zalaegerszegi belvárosi dohányboltba. Kést fogott az eladóra, hogy a bevételt követelje, majd miután hatástalan maradt a felszólítása, a késsel a pulton lévő üvegablak nyílásán benyúlva megismételte a követelését. A pult mögött lévő alkalmazott 150 ezer forintot adott át a rablónak, de közben sikerült megnyomnia a riasztó gombját. Néhány perc alatt a helyszínre értek a biztonsági szolgálat munkatársai, a férfi meg sem próbált elszökni előlük.

bortonAz ügyészségi szóvivő elmondta: a férfi - aki fiatal korában sikeres súlyemelő volt - azt mondta a kihallgatásán, hogy vissza akart kerülni a börtönbe. Ezt azzal indokolta, hogy lehetetlen élethelyzetbe került, nem volt munkája, lakhatása sem volt megoldva, és szerinte már csak a börtönben képes "emberi módon" élni, és ott dolgozni is tud.
A férfi a sportolói karrierje lezárultával sodródott a perifériára. Nyolc évet töltött már börtönben, halált okozó testi sértés, zsarolás és garázdaság miatt.

Egyik büntetéséből május 29-én szabadult, de még aznap újabb szabálysértést követett el, ezért tíz nap elzárásra ítélték. Ebből a büntetéséből múlt szombaton szabadult, s ezt követően vásárolt Zalaegerszegen egy késkészletet, hogy azzal raboljon. A Zalaegerszegi Járásbíróság a bűnismétlés veszélye miatt hétfőn elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com