Cégeket fantomizáló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Szegeden

Az ügyészség vádat emelt négy férfi ellen, aki egy, részben Szerbiából irányított, bűnszervezet tagjaként fizetésképtelen cégek eltüntetésére és megmaradt vagyonuk elsikkasztásra szakosodott – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

jogszabálySzanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a vádlottak 2010-től egy ismeretlenül maradt, Szerbiában élő ember irányításával megkerestek veszteségesen működő szegedi, budapesti, kisteleki és sándorfalvi székhelyű cégeket.

A bűnszervezet vezetői által beszervezett új ügyvezetők névlegesen - alkalmanként 200-500 euróért - vállalták a tisztséget, de a megszerzett vagyonnal - jellemzően bakszámlákon levő pénzzel, valamint lízingelt, de még ki nem fizetett gépkocsikkal - a bűnszervezet magyarországi vezetője rendelkezett.

A vagyontárgyak eladásából származó pénzt nem fizették be a cég számlájára, saját céljaikra fordították, elvonva a lízingbe adó vállalkozás vagy pénzintézetek fedezetét is.

A bűnszervezet e módszerrel tíz céget és a vagyonát tüntette el 2011 decemberéig, az elvont vagyon értéke 3 millió és 23 millió forint között volt.

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottakat bűnszervezetben, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, tartozás fedezetének elvonásával, közokirat-hamisítással vádolja, és végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását kérte - közölte a szóvivő.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com