Civilek is a drogok ellen Balatonalmádiban

Újra ülésezett 2014. november 20-án a Kelet-Balaton térség Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon.


civilek_a_drog_ellenA fórum fontos feladata az információcsere és a nyertes pályázat keretében végrehajtandó feladatok megbeszélése volt.

A megelőzési előadásokat az iskolákban, a rendőrség által indított drog prevenciós programmal összhangban kívánják megtartani.

Cél, hogy egyre több gyermekhez, fiatalhoz jusson el – a mindinkább problémát jelentő - „dizájner” drogok okozta veszélyekről szóló tájékoztató.
Elkészültek és a tagként résztvevő intézmények képviselőinek kiosztásra kerültek a színes, figyelemfelhívó karkötők, hogy azok minél szélesebb körben jussanak el a megcélzott korosztályhoz.
Megbeszélték továbbá a fórumban résztvevő szakemberek, hogy milyen formában kerüljön sor a fiatalokat függőséggel fenyegető internet használat veszélyeinek ismertetésére is. Fontosnak tartják, hogy a fiatalok saját adataikkal való megfontol bánás kiemelt szempont legyen az életük minden területén, hiszen a személyes adatokkal visszaélés ma már gyakori probléma.

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com