Csaknem egymilliárd forint áfát csalt egy ipari repceolajjal kereskedő bűnbanda

Haszon Dávid elmondta, hogy három embert vettek őrizetbe különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt, közülük a fő gyanúsított előzetes letartóztatásba került, az egyik férfi meghalt.

További két cég stróman ügyvezetőjét jelenleg is körözi a rendőrség. A bűnbanda tagjai - összesen négy cég - európai uniós országokból nettó áron vásárolták meg a repceolajat, majd cégről cégre bruttó áron számlázták tovább, de az áfát nem fizették meg. A fiktív számlázással az volt a céljuk, hogy a beszerzéseket belföldi beszerzéseknek álcázzák, kijátszva ezzel az uniós áfaszabályokat.



A NAV munkatársai mintegy húsz helyszínen tartottak házkutatást, a céghálózat vezetőjét a NAV kommandósai fogták el, mert felmerült a gyanú, hogy fegyvert használ és drogot rejteget. A hálózat vezetője, aki a háttérből irányította a cégeket, a halmazati szabályok miatt 12 év szabadságvesztést is kaphat.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com