Csalással próbált polgármester lenni egy 61 éves férfi

Mint írta, egy abaúji kistelepülésen 2016 júliusában időközi polgármester- és képviselő-testületi választást írtak ki, mert az előző önkormányzat feloszlatta magát.

A vádlott polgármesterjelöltként regisztráltatta magát a választási irodánál. A 150 lakosú településen úgy akarta bebiztosítani győzelmét, hogy egy - a faluban bejegyzett - turisztikai cég képviselőjével közösen megpróbálták befolyásolni a választás eredményét - tette hozzá a főügyészhelyettes. A közlemény szerint ennek során a környező településeken élő, anyagilag nehéz helyzetben lévő embereket kerestek fel, és rávették őket, hogy a választáson a vádlottra szavazzanak.



A férfi és a nő maguk vitték el a leendő választókat az okmányirodába, és átjelentették őket a faluban lévő cég székhelyére, valamint egyéb, ugyancsak a faluban található ingatlanokba. Azt ígérték nekik, hogy ezekbe a lakásokba beköltözhetnek, majd ott ingyen lakhatnak - ismertette a Martossy György.

A vizsgálat megállapította, hogy néhányan ténylegesen a faluba költöztek, de a választás után kijelentkeztek onnan. A szavazás napján a vádlottak a szavazóhelyiséghez is elvitték őket, közülük néhányan ténylegesen szavaztak. A polgármester-választást végül így sem nyerte meg a vádlott férfi, az ügyben csalás gyanúja miatt a másik jelölt kezdeményezett eljárást a választási irodánál.

Az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést, társa esetében pénzbüntetést indítványozott - közölte Martossy György.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com