Csalássorozat elkövetői ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség

Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kéri az Agria Tánciskolát létrehozó, az államot több mint 135 millió forinttal megkárosító egri alapítványhoz köthető négy emberre a Heves Megyei Főügyészség - közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

jogszabálySzalóki Zoltán közleményében felidézte: az előzetes letartóztatásban lévő első rendű vádlott, Sz. Atilla által vezetett alapítvány hozta létre és tartotta fenn - részben normatív állami hozzájárulásból - az Agria Tánciskolát.
Az alapítvány a 2005/2006. tanév első félévétől a 2007/2008. tanév első félévéig terjedő időszakban jogosulatlanul jutott az állami támogatás jelentős részéhez, mivel az annak alapját képező tánciskolai tanulói létszám nagyrészt fiktív volt.

A valótlan létszámkimutatáshoz szükséges személyi adatokhoz a vádlottak iskolai toborzások, illetve fogyatékkal élő tanulók, valamint más tánccsoportokban oktatott tanulók adatainak megszerzése révén jutottak hozzá.
Ezek birtokában több esetben és nagy számban beiratkozási lapokat, felvételivizsga-jegyzőkönyveket hamisítottak, a tanévek során pedig valótlan tartalommal vezettek naplókat, törzskönyveket és jelenléti íveket - közölte a főügyész.

A Magyar Államkincstártól a fiktív tanulói létszám alapján igényelt normatív állami hozzájárulás összege - évenként és tanulónként változóan - 40 ezer és 59 ezer forint között mozgott.

A Heves Megyei Főügyészség húsz emberrel szemben emelt vádat az ügyben. Öt vádlottat folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádol. A hamis tanügyi dokumentumokat készítő tánctanárokkal szemben többrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád.

A Heves Megyei Főügyészség a súlyosabban minősülő bűncselekményeket elkövető, a csalássorozatban vezető szerepet játszó négy vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt - közölte Szalóki Zoltán.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com