Csempészett cigarettára bukkantak egy ukrán mikrobuszban Barabásnál

Hétmillió forint értékű csempészett cigarettára bukkantak a pénzügyőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabásnál egy ukrán mikrobuszban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) térségi vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője hétfőn az MTI-vel.

navDávid Zoltán elmondta: a járműben egy magyar és egy ukrán állampolgár volt, üveggyapotot szállított, amikor egy közúti ellenőrzéskor feltűnt, hogy az autó hátlapja és oldallemezei kopogtatásra szokatlan hangot adnak. A további vizsgálatok eredményeképpen a megduplázott hátfal és oldallemez alól összesen tízezer doboz, hétmillió forint értékű ukrán zárjegyes cigaretta került elő.

A pénzügyőrök az elkövetők ellen költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV bűnügyi igazgatóságánál, a csempészett cigarettát és a mikrobuszt pedig lefoglalták - tette hozzá a főhadnagy.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com